Néhány tanács a hernyó- és lepkeneveléshez

Bevezetésnek szeretném elmondani, hogy bárki néhány perc internetes keresés alatt rátalálhat, hogy milyen jellemzői vannak az általa keresett lepkefajnak. Először is, ha tudjuk a nevét (lehetőleg tudományos név), akkor az internetes keresőbe beírva (pl. Papilio palinurus) láthatjuk, hogy mely földrajzi területen él (a felhozott példa esetében a Fülöp-szigetek). Ez után meg kell nézni, az adott terület éghajlatát és már nagyjából tisztában is lehetünk vele, hogy a keresett faj például a trópusokon él, tehát a meleg, párás időt kedveli. Szintén a keresőbe beírva a képek között böngészve, gyakran láthatjuk az adott lepkefajt a táplálékán, így például gyümölcsön vagy nektáros virágon.

A következőkben általános információkkal igyekszem szolgálni, azonban jelen weboldalnak nem témája az összes, hobbiban szereplő lepkefajtának az igényeinek és nevelési instrukcióinak felsorolása. Ebből adódóan a speciális kérdésekben használd bátran az internetet vagy lépj velünk kapcsolatba!

Pete: A lepkék fejlődési stádiumának első szakasza. A nősténylepke jellemzően párzást követően akár több száz petét is tojhat, melyből hernyók fognak kikelni. Ahhoz, hogy termékeny legyen a pete, párzásra van szükség. Vannak olyan fajok (pl. szövőlepkék), melyek párzás nélkül is lerakják petéiket, azonban azok terméketlenek, így nem fognak kikelni (általában 2 hét alatt teljesen összehorpadnak). A legtöbb, hobbiban tartott lepkefajta 5-15 napon belül kikel a petéből, azonba vannak, amelyek akár 8-9 hónapot is eltölt ebben a formában, mivel így vészeli át a telet (pl. Tölgyfa-páveszem). Keltetésük nem igényel komolyabb feladatot, gyakorlatilag a természetes környezetet kell utánozni, azaz naponta megpárásítani (száraz lakásban akár többször is) és hagyni, hogy természetes úton el is tudjon párologni róla a víz. Tilos folyamatosan nedvesen tartani (pl.: nedves törlőpapírban, hermetikusan lezárva), illetve huzamosabb napsütésnek kitenni. Kikelés előtt 1-4 nappal enyhe horpadás látszik a báb oldalán, azonban ez nem összekeverendő azzal a horpadással, amikor az „üres” pete teljesen összehorpad. Ugyancsak pár nappal a kikelés előtt bizonyos fajoknál átlátszik a peteburok, így láthatóvá válik a benne lévő hernyó fejlődése (pl.: azúrlepke).

Hernyó: A lepke fejlődési szakaszának második állomása. Nagyon fontos, hogy mire kikelnek a kis hernyók, legyen berakva a dobozukba a számukra szükséges tápnövény leveléből, így egyből el tudnak kezdeni táplálkozni. Nem kell aggódni, hogyha a frissen kikelt hernyó először a peteburkát eszi meg, ez természetes viselkedés. A legtöbb hiba ott szokott előfordulni, hogy nem megfelelő fajta növényt kapnak a hernyók. Kisebb növényismeretet szükséges az ellátásukhoz, mivel ez az alapja a nevelésnek.

A leszedett leveleket mindig ellenőrizzük és mossuk meg! Amennyiben madárürüléket találunk a leveleken, szárakon, úgy azt ne rakjuk be a hernyókhoz. Ezeket megmosva is tilos berakni, mivel még úgy is fertőzést okozhatnak!

Tisztavizes mosás után várjuk meg, amíg megszárad, és csak utána adjuk oda a hernyóknak. Célszerű mindig ugyan arról a növényről leszedni a leveleket, így megelőzhető, hogy tévedésből más fajtát adjunk állatainknak. Nagyon fontos, hogy vegyszerezett növényt (pl.: gombaölő, szúnyogírtó) ne adjunk az állatoknak, mivel az étvágytalanságot és pusztulást okoz.

Lehetőleg annyi takarmányt rakjunk be nekik, amennyit 1-2 nap alatt megesznek, így mindig friss lesz nekik, valamint helyüket is 1-3 naponta takarítsuk! Nem ajánlott törlőpapíron kívül semmit tenni (faháncs, föld stb.) a nevelődoboz aljára, mivel fertőzéshez vezethet. Amennyiben az ürülékük vagy egyéb növényi anyagok elkezdtek penészedni, soron kívül takarítsuk ki a helyüket, mivel ilyenkor nő a kockázata, hogy az állatok fertőzést kaptak, mely jellemzően napokon belül pusztulásukhoz vezethet.

Kiemelném, hogy sok állattal ellentétben itt nem lehet állatorvost hívni és például antibiotikumot adni. Ha megbetegednek, az elkülönítésen kívül sok mindent nem tehetünk. Ezért nagyon fontos a megelőzés! Megfelelő hőmérsékleten, szellőzésen, tápnövényen és a higiéniai szabályok betartása mellett nem lehet velük probléma.

Hernyók tartási körülményei:

A hobbiban leggyakrabban tartott hernyóknak 5-6 lárvaállapota van. Ez azt jelenti, hogy ha kikel a petéből és táplálkozik, akkor napokon belül levedli a bőrét és egy nagyobb hernyóvá alakul. Az egyed ilyenkor tovább táplálkozik és növekszik, amikor eléri az adott stádium maximális méretét, akkor újra vedlik és ezt ismétli. A petéből kikelt hernyót nevezzük L1-es hernyónak, míg vedlést követően már 2-es stádiumú hernyó lesz, azaz L2-es. Ez ahogy említettem általában L5-L6-ig folytatódik, amig az utolsó vedlést követően a báb jelenik meg.

A hernyók nevelésének kezdeténél még fontos, hogy magasabb legyen a pára. Ezt a dobozukban elhelyezett növény kipárolgása álltalában biztosítja is, hogy csak lyukakat rakunk a tárolóhelyük tetejére. Ez a hely szükséges az L1-L2-es hernyóknak. Természetesen naponta legalább 2 alkalommal le kell venni a tetőt, hogy a levegő ki tudjon cserélődni. L3-as mérettől már fontos a szellőzés, tehát célszerű olyan dobozba átrakni őket, aminek hálós teteje van. L4-es mérettől amennyiben van olyan hálós nevelőhelyünk, aminek a legtöbb oldala hálós, az a legjobb, mivel a folyamatos légmozgás kedvező hatással van a hernyók fejlődésére, és megelőzi a betegségek kialakulását. Amennyiben kis vagy közepes méretű fajtát nevelünk, hogy az L3-as mérettől a báb állapotig nevelhető hálós tetejű nevelődobozban.

Vedlés előtt a hernyók mozdulatlanul szoktak elhelyezkedni az ágon. Ez akár 2-3 napig is eltarthat, de leggyakrabban 1 nap alatt lezajlik. Ilyenkor nem szabad megzavarni a hernyót. Onnan tudhatjuk, hogy nem beteg, hanem csak vedleni fog, hogy maga a hernyótest feszes, a feje aránylag kicsi a testhez képest. Ezzel ellentétben egy beteg egyed tónustalan, petyhüdt, sokszor csak a lába kapaszkodik, de a teste már ernyedten lóg le az ágról.

A hernyók utolsó stádiumuk végéhez érve, gyakran engednek ki magukból a szokásostól eltérő nedves ürüléket. Ezt követően már többször nem is táplálkoznak és sok esetben a színük is megváltozik. Ilyenkor gyakran járkálnak fel-alá, mivel megfelelő, nyugodt helyet keresnek a bábozódásra. Ez már az „előbáb” állapot.

Báb/gubó:

Ez a lepke fejlődésének a harmadik fázisa. Vannak fajták, amik a föld alá húzódnak, míg mások selyemgubót szőnek. Utóbbi nem képezi az élőlény részét, csak annak védelmi funkcióját tölti be.

A selyemgubót nem kell kivágni, mivel nagyon hasznos a mikrokörnyezet kialakításában. Az éppen kikelő lepkék a fejük elején található testnedvvel lazítják meg a gubó csúcsát és ott préselik át magukat, majd ebbe kapaszkodva pumpálják fel szárnyukat, mivel az ilyenkor még nagyon kicsit és lágy. Ritka esetben a selyemszálba felakadhat a lepke szárnya, így amelyik gubó ki van vágva, annál ez nem fordulhat elő. Összegezve ki lehet vágni a gubót (pl.: ellenőrzés céljára), azonban ez nem kötelező. Laikusok számára nem ajánlott, mivel akár meg is sértheti a benne lévő lepkebábot.

Ezenkívül vannak olyan fajok (királylepke), amik csak pár szál selymet szőnek a növényre és testük végét rögzítik fel, majd az utolsó vedléssel bábbá alakulnak.

A „szégyellősebb” fajták a föld alá fúrják magukat (ebben az esetben biztosítani kell 15-20 cm mély, földnedvese tőzeges talajt). Ilyenkor az „előbáb” állapotban lévő (jellemzően megváltozott színű) egyedeket át is rakhatjuk egy vödörbe, amiben megfelelően nedvesített (Nem saras!) talaj van.

A kikeléshez nyugodt körülményekre van szükség. A bábból kel majd ki a lepke, ehhez szükség van olyan helyre ahol meg tud kapaszkodni és le tudja lógatni a még nyers szárnyait. Ezután kezdi azokat felpumpálni. Ez általában 1 óra alatt be is fejeződik.

A föld alatt bábozódó egyedeket 1 hét után ki lehet venni a talajból, de nem kötelező. Számukra szükséges pár ágat vagy függőleges fakérget elhelyezni, amire fel tudnak majd mászni kikelés után.

A kikelési idő fajtánként változó, adott esetben át is telelhet, így lehet, hogy csak a következő évre fog kikelni.

Áttelelő faj: olyan éghajlaton élő lepkefaj, amelynek túlélési stratégiája, hogy lehibernálja magát. Ez fajtától függően bármely stádiumban előfordulhat, de a hobbiban jellemzően előforduló fajoknál az áttelelő báb a jellemző. Ilyenkor védett, de természeti hatásoknak kitett környezetben kell tartanunk a bábot. Erre jó példa lehet, amikor ősszel az amerikai holdasszövő (Actias luna) bábokat egy hálós dobozban, falevelek vagy moha között kirakunk egy fészerbe és ott 1-3 hetente egyszer vízzel permetezzük. Az ilyen bábokat tavasszal elővehetjük és például teraszra helyezhetjük egy kis röpdébe, ahol majd kikel. Tavasszal már kicsit gyakrabban lehet vízzel permetezni.

Diapauzált faj: gyakorlatilag ugyanaz, mint az áttelelő faj, csak itt az adott faj nem az – akár -40 Celsius fokos – hideg miatt „nyugszik le”, hanem például az élőhelyén előforduló esős évszak miatt. Ilyenkor hasonlóan kell gondoskodnunk a bábokról, mint az eltelelt fajoknál, annyi különbséggel, hogy nem szabad kint hagyni a magyarországi hidegben, hanem lehetőség szerint 14-18 fokon tartani a téli időszakban és 1-2 hetente vízzel permetezni.

Ha egy eltelelt vagy diapauzált bábot bent tartunk a fűtött szobában,  úgy lehet, hogy rövid időn belül kikel, de akár össze is zavarhatjuk, így szélsőséges esetben akár 1 évet is várhat a kikeléssel vagy elpusztulhat.

Trópusi lepkebábok keltetése:

Ezeket a bábokat nem ajánlott nyitott ketrecben felfüggeszteni, különben egyszerűen kiszáradnak.

Nagyméretű műanyag dobozt célszerű használni, melynek az oldala hálós. Ennek az aljára ajánlott vastagon konyhai papírt rakni és azt vízzel megnedvesíteni, a doboz oldalát pedig vízzel párásítsuk. Ne permetezzük közvetlenül a bábokat, mivel a víz hőmérséklete befolyásolhatja a kikelést, és mivel a lepke a báb belsejében fejlődik, porózussá válik a bábtok, ezért vizet engedhet be, ami hatással lesz az egyed fejlődésére és kikelésére. A trópusi lepkéknek általában a legjobb keltetési klíma 22-25 C és 80 százalékos páratartalom, természetesen szellőzés mellett, hogy ne legyen penészes a környezet. Ezt a fent leírt módon tudjuk biztosítani, tehát a doboz aljáról párolog a víz, egyik oldalán pedig folyamatosan tud cserélődni a levegő, anélkül hogy befülledne a doboz, vagy ellenkező esetben huzat alakulna ki. Célszerű sötét helyen keltetni őket, de mindenképp kerülni kell a közvetlen napfényt, ha a legjobb kelési arányra törekszünk.

A kikelt lepkékből van amely nem táplálkozik (pl.: Attacus lorquinii), valamint vannak nektár (Dryas juli) és gyümölcsevő (Caligo memnon) fajták is. Utóbbiak szeretik a lédús, rothadó gyümölcsöket (pl. görögdinnye, banán, narancs, szőlő), hiszen csak a folyékony halmazállapotú anyagokat tudják szájszervükkel felszívni. Ahogyan táplálkozásuk, úgy élethosszuk is változó, vannak akik 1 hétig élnek (melyek nem rendelkeznek szájszervvel) és vannak akik hónapokig.

Természetüknél fogva olykor kelnek ki rossz kondíciójú egyedek, melyek bár alapesetben táplálkoznának, de mégsem teszik. Ez jellemzően szobai körülmények között szokott előfordulni. Ilyenkor annyit lehet segíteni, hogy a lepkét óvatosan a táplálékra helyezzük (vagy a táplálékot tesszük a lepke elé), adott esetben egy fogpiszkálóval segítünk a pödörtnyelvét kihúzni. Azok az egyedek, akik egészségesek, csak a szobai körülmények zavarják, jóeséllyel elkezdenek táplálkozni, azonban van, hogy a nem megfelelő (báb időszakban történő) fejlődés miatt életképtelenek, gyengék lesznek, így rövid idő után elpusztulnak.

Amennyiben szép állapotban pusztul el egy lepke és szeretnénk eltenni emlékbe, akkor védeni kell a tűző napfénytől (kifakul) és a parazitáktól (pl. atkák). Ha azt látjuk, hogy mégis megtámadta valami a preparált/száraz lepkét és alatta por van, a legjobb ha néhány napra betesszük a fagyasztóba. Ez idő alatt a múzeumbogár és a különböző (lakásban jelenlévő) atkák elpusztulnak és gyakorlatilag sterilizálódik a preparált lepke. Ez után akár képkeretbe is rakhatjuk, melyet célszerű megelőzés végett rovarírtóval/atkaírtóval ellátni.